2016. 08. 20.

Fontos


Drága megmaradt olvasóim!
Jézusom, de rég írtam ide. Rettenetesen sajnálom tényleg, de most azt hiszem sokak számára egy jó hírrel jövök.
Az utóbbi egy hétben gondolkodtam a blogspoton lévő blogjaim sorsán, és arra jutottam, hogy folytatni fogom mindkét történetem.
Viszont, a rosszabb hír, hogy nem itt.
Sajnálom, de egyszerűen teljesen elhidegültem a blogspottól, már olvasni se járok fel ide, egyszerűen nem szeretem.
Ezért is döntöttem úgy, hogy wattpadon folytatom tovább a történeteim.
egyenlőre még nem kerültek ki, de a mai, vagy a holnapi nap publikálom őket, szóval itt majd megtalálhatjátok: https://www.wattpad.com/user/malikismyeverything
Először úgy gondoltam, hogy az itt meglévő részeket egybe kiteszem, de végül nem így lesz, két hetente fogok kitenni egy rész, és az eddig meglévőket addig kicsit átírom majd, illetve bővítem, és javítom a helyesírási hibákat.
Eközben pedig írom majd az új részeket, hogy suli időre legyen pár megírt részem amit csak kitenni kell, mert a következő évem első fele legalábbis, nagyon húzós lesz, tekintve, hogy nyolcadikba megyek.
Az itt lévő blogokat se fogom törölni, nem lenne szívem hozzá, így egyszerűen csak nem posztolok ide többet.
Köszönöm, ha elolvastátok, és remélem ott is velem tartotok majd. :) <3
                                                                                                                            xx, Aurora

2016. 06. 22.

Sajnálom

Hey drágáim!
Oké, szóval, én nagyon nagyon szégyenlem magam. De tényleg.
Több mint egy hónapja kések, és igazából  a legrosszabb, hogy semmi normális okom sincs.
Mármint persze, ott volt a tanulás, osztálykirándulás, stb. De ezeknek már egy hete vége, és már rág megírhattam volna a részt, ahelyett, hogy olvasok vagy sorozatot nézek. Igen tudom, borzasztó ember vagyok. Most elkezdtem írni a részt, de szinte semmi ihletem, szóval fogalmam sincs mikor lesz kész. Ha valahogy megjön az ihletem (és a barátnőim nem rángatnak el sehova) akkor lehet, hogy ma, esetleg holnap kész lesz a rész. Ha nem, akkor viszont fogalmam sincs mikor, mert a hétvégén táncgálám lesz, utána való héten pedig egész héten segítő leszek egy táborban, vagyis nem sok időm lesz. Úgy éreztem, most már eléggé ideje lenne írnom egy kis életjelet, hogy tényleg tudjátok, nem tűntem el. Szóval nem tudom mikor fog jönni a rész, de igyekszem tényleg. És ne haragudjatok rám nagyon. <3

all the love, Aurora

2016. 05. 02.

Első díj!

Nagyon köszönöm az első díjamat Christina Prichard - nak, az ő csodálatos történetét IDE kattintva olvashatjátok! :)


Szabályok:

  • Köszönd meg a díjat, és tedd ki kitől kaptad!
  • Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!
  • Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
  • Írj 12 dolgot a saját blogodról!
  • Válaszolj 12 kérdésre!
  • Tegyél fel 12 kérdést!
  • Kommentelj annak a blogján, akitől a díjat kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés! Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen!

12 dolog Christina blogjáról:

  • A főszereplő lány neve Octavia, míg a főszereplő fiúé Michael.
  • Octavia eltünése után 19 nappal küldi el a leveleket Michael - nek.
  • A történetet a fiú szemszögéből olvashatjuk.
  • Én nagyon eredetinek tartom az alapötletet, egyáltalán nem sablonos.
  • A történetben fontos szerepet játszik a fú-lány barátság.
  • A blog műfaja romantikus, s krimi.
  • Michael - nek 50 napja van megfejteni az 50 levél tartalmát.
  • Minden fejezetben van egy Octavia - tól származó levél.
  • Nem csak a történet, de a blog kinézete is elképesztő!
  • A blog címe egyszerű, tükrözi a blog történetét, és felkelti az olvasó figyelmét.
  • Michael és Octavia legjobb barátok voltak azelőtt, mielőtt a lány eltűnt.
  • -

12 dolog az én blogomról:

  • Akik még csak most kezdték el olvasni a blogot, nem biztos, hogy tudják, hogy ez már egy újabb változat, az előző 2015. márciusában nyitott.
  • Sokkal többet akarok foglalkozni az érzelmekkel, szeretném, ha tényleg áttudná érezni az olvasó azt, amit a szereplő érez.
  • A történetben majdnem minden dolog fikció.
  • A blog eredetileg egy Harry Styles fanfiction lett volna, pedig mindig is Zayn volt a kedvencem.
  • Egyetlen egy, jó hosszú évadot tervezek.
  • A részek néha Mad, néha Zayn szemszögéből fognak jönni, mikor hogy.
  • Habár az előző változatba benne voltak, ebbe nem szeretném majd beleírni az 1D - s fiúkat.
  • Lesz egy két visszaemlékezős rész, Madaleine múltjából.
  • Az összes történetem közül a BTD áll hozzám a legközelebb, talán azért, mert ez volt a legelső komolyabb írásom.
  • A későbbiekben rengeteg romantikus pillanatot tervezek, viszont Zayn szívtelenségét a történet végéig tervezem majd meg - meg mutatni.
  • Madaleine depresszióját többféleképpen is megakarom majd közelíteni a történet során, így rengeteg leírás fog Mad ilyesfajta gondolatairól szólni.
  • -

12 válasz:

  • Miért kezdtél el írni? Az írásba menekültem a problémáim elől. Bármi gondom volt, vagy csak valami miatt túlpörögtek bennem az érzések, neki álltam írni egy novellát, vagy egy újabb fejezetet, és ez olyan volt, mintha egy burokba lettem volna, messze a külvilágtól. S ez a mai napig így van.
  • Melyik szereplőd szereted a legjobban? Ah, ez olyan mintha a nem létező gyerekeim közül kellene választanom:D Mad - et és Zayn - t is imádom. Mad - et azért, mert kiköpött olyan mint én, szinte teljesen magamra formáltam a jellemét, egy két eltéréssel, Zayn - t pedig mindössze azért mert ő Zayn. Nem lehet nem imádni. :D
  • Mi motivál? -
  • Van blogger példaképed? Nincs.
  • Ha igen, ki? -
  • Szüleid, barátaid, rokonaid tudják, hogy írsz? Szüleim igen, barátaim is, rajtuk kívül viszont senki más.
  • Szeretnéd a későbbiekben kiadni valamelyik történeted? Mindenféleképpen.
  • Mit gondolsz, ha egy más ember lennél, olvasnád a saját blogod? Hát, nem is tudom. Talán.
  • Szoktál zenét hallgatni írás közben? Igen.
  • Volt már olyan, hogy abba akartad hagyni az írást? Rengetegszer.
  • Ha igen, miért? Nem éreztem elég jónak a történeteim, úgy éreztem felesleges írnom, és ilyenkor mindig felvetődött bennem, hogy törlöm az összes történetem. De szerencsére ez egyenlőre nem történt meg.
  • Van valami komolyabb célod az írással? Egy könyvem mindenképp kiszeretném adni, és ha az sikert arat, akkor többet is. Valamint, ha ez számít, ha nem lenne jövőm műfordítóként, mindenféleképpen újságíró szeretnék lenni.

12 kérdés:

  • Ha felkeresne egy kiadó, hogy kiakarják adni egy könyved, mit szólnál?
  • Van kedvenc blogod vagy könyved?
  • Ha igen, melyik?
  • A boldog vagy a tragikusabb befejezéseket szereted jobban egy történetnél?
  • Van kedvenc filmed vagy sorozatod?
  • Ha csak egy hét lenne hátra az életedből, mi az amit mindenféleképpen megcsinálnál?
  • Miben szeretnél tehetséges lenni, amiben véleményed szerint nem vagy az?
  • Van példaképed?
  • Ha igen, ki?
  • Ha bármit megváltoztathatnál, mit változtatnál meg az életedben?
  • Melyik az a zene, amit mindennél jobban utálsz?
  • Milyen tanácsot adnál a pár évvel ezelőtti énednek?
Díjazottjaim:




( Sajnálom, többet nem tudok, ugyanis rettentő kevés blogot olvasok mostanság )






2016. 05. 01.

Első

Sziasztok drágák!
Ahogy ígértem, itt van az első rész, és két hét múlva vasárnap hozom a másodikat is!
Rettentően köszönöm a 3 kommentet, és a plusz 3 feliratkozót, nagyon sokat jelent, köszönöm! <3
Igazából, én nem nagyon vagyok megelégedve ezzel a résszel, de lesz ez még jobb is. :D
A helyesírási hibákért előre is elnézést, ígérem, holnap átnézem a részt, de jelenleg beteg vagyok és már a részt is alig volt erőm befejezni.
Ha tetszett, kommenteljetek és iratkozzatok fel, nagyon sokat jelentene! <3
Jó olvasást! <3
                                                                                                                             Millió puszi, Aurora






A fertőtlenitő, mellyel Trisha beáztatja a sebem, hatalmas fájdalmat okoz. Érzem, ahogy végig kúszik a seb apró részein, es ajkaimba kell harapjak, hogy megálljam a hangos sikítást. Hálát adok az égnek, hogy Zaynben volt annyi emberiesseg, hogy kiment mielőtt Trisha elkezdte volna ellátni a sebet, ugyanis nem nagyon lett volna kedvemre, ha lát melltartóban, miközben a kínok kínjat élem. Trisha kék szemei bűnbánóan rámvillanak, ahogy a kelleténel kicsit hangosabban felszisszenek. Megeresztek felé egy apró, erőltetett mosolyt, csak, hogy tudja, eltudom viselni a fájdalmat, nem annyira borzasztó. Az ő ajkai nem húzódnak mosolyra, továbbra is bocsánatkérően néz rám. Én pedig nem tudom eldönteni, hogy azért néz e így, mert sejti ki okozhatta a sebem, vagy azért, mert nem akar fájdalmat okozni. Tippem szerint inkább az első. 
- Vannak máshol is ilyen sebeid? - kérdezi egy együttérző halvány mosollyal, hisz legbelül ő is tudja a választ; tele vagyok ehhez hasonló sebekkel.
- Szinte mindenhol. De a legtöbbet a saját tudásom szerint elláttam. - nyugtatom meg, majd egy mélyet sóhajtok, mikor elhelyezkedik a kád szélén. Szinte biztos vagyok benne, hogy a számomra kényes témát akarja felhozni. Látja rajtam, hogy nem ez a kedvenc témám, így kérdezgetés helyett csak megölel. Rámosolygok, bár a szemeim könnyesek. Trishának olyan az ölelése, mint anyámnak. Szeretetteljes, és gondoskodó. 
- Gyere, megkérem Zaynt, hogy vezessen körbe, amíg én összedobok egy vacsorát. - nevet fel, miközben letörli a könnyeim. Magamra erőltetem az évek során tökéletesre fejlesztett műmosolyom, és követem Trishát ki a fürdőből. Szeretném elmondani neki, hogy nem szívesen maradnék kettesben Zaynnel, ugyanis a fia ugyanúgy közrejátszott az életem tönkretevésében, mint az apám. Ehelyett azonban csak mosolyogva követem, mert tudom, hogy így is rengeteg dologgal tartozok Trishának. És tisztában vagyok vele, hogy ha elárulnám ezt az apró titkot a fiáról, mindent tönkretennék.

Amikor beérünk a nappaliba, egyedül Zaynt találjuk, aki a kanapén kifeküdve, valami akció filmet néz. Érkezésünkre felkapja a fejét, s tekintetét feltünően végig vezeti rajtam. Belepirulok, főleg mikor ajkain megjelenik az önelégült mosolya. 
- Lányok? - kérdezi Trisha Zayntől, mire az említett elvezeti rólam a tekintetét. Így, hogy nem figyel, én is alaposan végig nézek rajta. Fekete haja teteje szőke lett, de ez is kifejezetten jól áll neki. Színes ruháit fekete alapdarabokra cserélte, s a tetkói száma is hatalmasat nőtt. Rengeteget változott, a külsejét illetően, de szinte biztos vagyok benne, hogy a lelke még mindig rohad, akárcsak anno. Látom, ahogy mozog a szája, bizonyára Trishának válaszol, azonban az agyamig nem jut el az amit mond. Megrázom a fejem, reménykedek benne, hogy eltűnik a köd, mely gátolja, hogy bármi is eljusson az agyamig. Mintha kívűl álló ként egy filmet néznék, továbbra is csak annyit látok, ahogy Trisha és Zayn társalog, amit beszélnek nem jut el az agyamig.
- Nem jössz? - mosolyog rám Zayn, miközben meglegyezi előttem a kezét. Fejem újra megrázom kissé, hisz a gondolataim még mindig nem tiszták, majd követem követem Zaynt. Egy részem minél hamarabb letudná a Zaynnel való perceket, a másik részem viszont igenis élvezni a félisten társaságát, még úgy is hogy szinte semmit nem beszéltünk eddig. - Egyébként... Hogy - hogy ide költöztél? Ne értsd félre, nem zavarsz, csak... - mondja zavartan, és kínosan vakargatja a tarkóját. Magamba felkuncogok, de továbbra is rezzenéstelen, flegma arccal nézem Zaynt. Nem muszáj tudnia arról, hogy kezdek megenyhülni felé.
- Zayn Malik zavarna jött miattam? Hűha, fel kell jegyeznem valahova. - forgatom meg a szemeim, mire ő egy " ha te így, én is " nézést vet felém. - Egyébként, kérdezd anyukád, hátha ő tud mondani valami jó hazugságot. 
- Nehéz lenne kibökni az igazságot? Vagy valami nagy titokról van szó? - gúnyolódik, miközben belöki a szembe jövő szoba ajtaját, aminek fiús megjelenéséből arra következtetek, hogy az övé.
- Persze, titokban én vagyok Selena Gomez, és azért költöztem hozzátok, hogy ne támadjanak le folyton a rajongók, nem? - válaszolom szarkazmussal teli hangon, mire ő felém fordulva csak gúnyosan néz, mintha tekintetével azt üzenné; " ez azért elég gyenge volt." Nem válaszolok, csak szemet forgatva belépek a szobába, és alaposan körbe nézek. A sötét kék, már - már fekete falak hatalmas összhangba vannak a fehér bútorokkal, a szoba közepén, az ágy előtt pedig egy - két bőrönd van szétdobálva, melyekből még a ruhák sincsenek kipakolva. Ezek szerint, ő is csak nem rég érkezhetett haza. Az íróasztalon több millió papír, melyeken messziről is látszik, hogy vagy rajz, vagy dalszöveg van. Az író asztal mögött egy hatalmas graffiti van, mely azt a falat végig beteríti. Leginkább a fekete, a fehér, és a piros színek uralkodnak benne, és habár én pontosan nem tudnám megmondani mi is az, bevallom, rettentő jól néz ki. Egy - két felirat van a a rajzok közt, legtöbbjüket értem, tekintve, hogy angolok, azonban van egy pár arab idézet is.
- Ha kielemezted a szobám minden négyzet méterét, mehetnénk? - kérdezi, azonban meg sem várva a válaszom, kivonul a szobából. Idegesen kifújom a levegőm, ahogy rájövök; hosszú délutánunk lesz, ha mindketten így fogunk viselkedni.

Miután Zayn végig mutatja a házat, a szobámba maradok kipakolni. Legalábbis, Trishának ezt mondtam, amikor vacsorázni hívott, hisz nem akartam, hogy arról kérdezgessen, miért nem eszek. A pakolást azonban másnapra halasztottam, és ehelyett inkább kiültem a teraszra cigizni abban reménykedve, hogy legalább itt nem futok össze Zaynnel. Úgy nézem Bradford poros utcáit, mintha valami csoda lenne, pedig a 10 percenként elsétáló részeg társaságokat nem nagyon nevezném annak. Mégis, mintha ott se lennének, észre se veszem őket. Lekötnek az emlékeim, abból a korból, mikor anyu még élt, az apám pedig nem volt egy alkoholista. Amikor még boldog voltam, nem voltak sebhelyek a testemen, és nem kellett félnem attól, hogy a múltam utol ér. Tisztában vagyok azzal, hogy amit apám észre veszi, hogy elszöktem, megkeres, és agyonver. Fogalmam sincs mikor lesz, lehet, hogy holnap, vagy hetek, hónapok, esetleg évek múlva, de egy biztos; megtalál. Akkor pedig nem lesz ki megvédjen a haláltól, sőt szerintem Zayn popcornnal a kezébe fogja végig röhögni az egészet. Addig is viszont próbálom kiélvezni az élet örömeit. Már, ha van olyan ebbe a világba. A terasz ajtó megnyikordul, s valahol mélyen reménykedek abba, hogy Zayn az. Mégis, mikor meglátom a félig szőke haját, olyan undor kap el, mint még soha. Legalábbis, az arcom ezt tükrözi. Egy fintort villantok felé, majd újra Bradford tájának szentelem a figyelmem. Pedig biztos vagyok benne, hogy Zayn bámulása is lekötne, viszont neki erről sem szükséges tudnia.
- Madaleine Jenkin csak nem cigizik? Mennyit romlottál gimi után, enyje. - rázza meg a fejét, miközben levetődik a mellettem lévő székre. 
- Gondolom, a te lelked még mindig úgy rohad mint akkor. - villantok rá egy erőltetett mosolyt, miközben meggyújtom az újabb cigim. Az apámon kívül Zayn az egyetlen, aki percek alatt képes felidegesíteni, és elvenni az életkedvem, ami egyébként sincs sok. Az egyetlen különbség köztük, hogy míg Zayn tud normálisan viselkedni ha akar, addig az apámnak ez hatalmas megerőltetéssel se menne.
- Gondolom, téged meg még mindig nem szeret senki. - vág vissza ugyanolyan hangsúlyba, mint én. Amint eljut az agyáig, hogy mit mondott, a szája elé kapja a kezét, és bűnbánó tekintettel néz rám, de nem hat meg. Könnyek lefolynak az arcomra, de magamra erőltetek egy halvány mosolyt, ahogy eldobom a cigim, s letörlöm a könnyeim. 
- A legrosszabb, hogy igazad van. - suttogom a fülébe, amint elhaladok mellette, majd édesanyám naplójával és egy pengével bezárkózok a szobámba.



2016. 04. 17.

Prológus

Heey!
Nos, igen, nem is én lennék, ha nem posztolnám ki még a mai napon az új prológust.
Nem lett valami hosszú, dehát mégis csak prológus, így nem is az a lényeg, hogy több oldalas legyen.:D
A dolgok szinte teljesen máshogy fognak történni, mint az előzőben, kezdve azzal, hogy itt már a prológusban találkoznak.
Ühm, remélem tetszeni fog, legalább annyira mint az előző BTD. Kérlek, kommenteljetek, és iratkozzatok fel, meg ilyesmi.:D
Jó olvasást, drágák! <3
Ilysm, Aurora







A homokos utca apró köveinek élét még a vastag bakancson keresztül is éreztem. A hátamon pihenő fekete bőrtáskám még pólón keresztül is felsértette a félig begyógyult, vállamtól egészen a mellem aljáig húzódó mély sebet, de valahogy már nem zavart a fájdalom. Az évek során hozzászoktam. Fájdalmas, kényszer mosoly terült az ajkaimra, amint megláttam a Bradford feliratú táblát. Nem hiányzott ez a hely, se azok a dolgok, melyeket itt kellett átélnem. Édesanyám halála után két évvel, az-az egy évvel ezelőtt költöztünk ki innen az alkoholista apámmal. Mai napig nem tudom, miért döntött úgy, hogy itt hagyjuk ezt a helyet, természetesen ilyen információkat velem nem osztott meg. Idegesen felsóhajtottam, ahogy megláttam az ismerős utcát. Messziről kiszúrtam Trisháék gyönyörű fehér házát, amitől a gyomrom görcsbeugrott. A térdnél szakadt gatyámból kilátszódó kék, lila foltjaim kezdtem bámulni, mintha olyan érdekesek lennének. Persze, erről szó sem volt, sőt, valóságos kínszenvedés volt nézni, ahogy a sebeim minden egyes lépésnél összeráncolódnak, de még mindig kellemesebb látvány volt, mint a mi régi, romos házunk, vagy a rengeteg emléket őrző játszótér. Felkaptam a fejem, mikor az utca végéhez értem, és apró, bátortalan lépésekkel megközelítettem a házat. Hatalmas akaraterő kellett ahhoz, hogy megnyomjam az apró csengőt, és csak azért imádkoztam, hogy ne bőgjem el magam. Amíg az apró lépteket, majd a kulcs zörgését hallgattam, hol a fekete körömlakkom kapargattam, hol a kócos kontyomból próbáltam valami emberit csinálni. Másodpercenként rátekintettem a telefonom képernyőjére ellenőrizni az időt, egészen addig, míg az ajtó apró nyikorgással ki nem nyílt. Abban a pillanatban lefagyott mindenem, s csak bátortalanul, kínzó lassúsággal felemeltem a fejem. Az ajtóban azonban közel sem az állt, akire számítottam. Egy izgatott, gyönyörűen mosolygó Trishában reménykedtem. Ehelyett azonban, maga Zayn Malik, a One Direction ex tagja állt előttem.  Próbálta titkolni meglepettségét, természetesen sikertelenül, hisz ajkai majdnem, hogy a földet súrolták. Na, nem mintha én különbül néztem volna ki. Nem ájultam el, nem rohantam el futva, nem öntött el a méreg, nem vertem be neki, sőt még csak könnyezni se könnyeztem. Egyszerűen csak, egy semleges arccal bámultam barna szemeibe, melyek miatt oly sokszor volt álmatlan éjszakám. S közel sem azért, mert azokról álmodoztam volna. 
- Mad? - szólalt meg mély, rekedtes hangján, mely szinte zene volt a füleimnek. Még én is furcsáltam, hogy nem öntött el az iránta érzett dühöm, ehelyett a szám önálló életre kellve mosolyra húzódott. Mielőtt megszólalhattam volna, Zayn háta mögött megjelent egy barna hajkupac, majd Trisha kiváncsi arca is feltűnt. Amint meglátott arca felragyogott és hozzám rohanva szorosan a karjaiba vont. 
- Madaleine, drágám! Egészen idáig sétáltál? - nézett rám megrovóan, de mégis mosolyogva. Zayn csak az eddigieknél is jobban meglepődött, én pedig erősen igyekeztem elfojtani a feltörni készülő kuncogást szórakoztató arckifejezése miatt.
 - Mi történt a válladdal? - kérdezett rá Zayn, mire érdeklődve odakaptam a fejem. A fekete válltáska a könyökömig csúszott, a felsértett sebből folyó vér pedig eláztatta a fehér pólóm. Trishára néztem aki sápadt arccal nézte az egyre véresebb pólóm. 
- Ezt azonnal el kell látnunk. - sikított fel Trisha, és a kezemnél fogva behúzott az otthonos lakásba. Zayn becsukta az ajtót mögöttünk, majd gyorsan mellénk sietett, s még Trisha folyamatosan húzott maga után, ő átkarolta a derekam. Felvont szemöldökkel néztem rá, mire ő elmosolyodott, és a fülemhez hajolt.
- Sajnálok mindent, Mad. Hiányoztál. -suttogta mély hangján, az arcom pedig piros árnyalatra váltott. Nem csak, hogy a szavait és tetteit nem tudtam hová tenni, de még a saját reakciómat se.