2016. 05. 01.

Első

Sziasztok drágák!
Ahogy ígértem, itt van az első rész, és két hét múlva vasárnap hozom a másodikat is!
Rettentően köszönöm a 3 kommentet, és a plusz 3 feliratkozót, nagyon sokat jelent, köszönöm! <3
Igazából, én nem nagyon vagyok megelégedve ezzel a résszel, de lesz ez még jobb is. :D
A helyesírási hibákért előre is elnézést, ígérem, holnap átnézem a részt, de jelenleg beteg vagyok és már a részt is alig volt erőm befejezni.
Ha tetszett, kommenteljetek és iratkozzatok fel, nagyon sokat jelentene! <3
Jó olvasást! <3
                                                                                                                             Millió puszi, Aurora






A fertőtlenitő, mellyel Trisha beáztatja a sebem, hatalmas fájdalmat okoz. Érzem, ahogy végig kúszik a seb apró részein, es ajkaimba kell harapjak, hogy megálljam a hangos sikítást. Hálát adok az égnek, hogy Zaynben volt annyi emberiesseg, hogy kiment mielőtt Trisha elkezdte volna ellátni a sebet, ugyanis nem nagyon lett volna kedvemre, ha lát melltartóban, miközben a kínok kínjat élem. Trisha kék szemei bűnbánóan rámvillanak, ahogy a kelleténel kicsit hangosabban felszisszenek. Megeresztek felé egy apró, erőltetett mosolyt, csak, hogy tudja, eltudom viselni a fájdalmat, nem annyira borzasztó. Az ő ajkai nem húzódnak mosolyra, továbbra is bocsánatkérően néz rám. Én pedig nem tudom eldönteni, hogy azért néz e így, mert sejti ki okozhatta a sebem, vagy azért, mert nem akar fájdalmat okozni. Tippem szerint inkább az első. 
- Vannak máshol is ilyen sebeid? - kérdezi egy együttérző halvány mosollyal, hisz legbelül ő is tudja a választ; tele vagyok ehhez hasonló sebekkel.
- Szinte mindenhol. De a legtöbbet a saját tudásom szerint elláttam. - nyugtatom meg, majd egy mélyet sóhajtok, mikor elhelyezkedik a kád szélén. Szinte biztos vagyok benne, hogy a számomra kényes témát akarja felhozni. Látja rajtam, hogy nem ez a kedvenc témám, így kérdezgetés helyett csak megölel. Rámosolygok, bár a szemeim könnyesek. Trishának olyan az ölelése, mint anyámnak. Szeretetteljes, és gondoskodó. 
- Gyere, megkérem Zaynt, hogy vezessen körbe, amíg én összedobok egy vacsorát. - nevet fel, miközben letörli a könnyeim. Magamra erőltetem az évek során tökéletesre fejlesztett műmosolyom, és követem Trishát ki a fürdőből. Szeretném elmondani neki, hogy nem szívesen maradnék kettesben Zaynnel, ugyanis a fia ugyanúgy közrejátszott az életem tönkretevésében, mint az apám. Ehelyett azonban csak mosolyogva követem, mert tudom, hogy így is rengeteg dologgal tartozok Trishának. És tisztában vagyok vele, hogy ha elárulnám ezt az apró titkot a fiáról, mindent tönkretennék.

Amikor beérünk a nappaliba, egyedül Zaynt találjuk, aki a kanapén kifeküdve, valami akció filmet néz. Érkezésünkre felkapja a fejét, s tekintetét feltünően végig vezeti rajtam. Belepirulok, főleg mikor ajkain megjelenik az önelégült mosolya. 
- Lányok? - kérdezi Trisha Zayntől, mire az említett elvezeti rólam a tekintetét. Így, hogy nem figyel, én is alaposan végig nézek rajta. Fekete haja teteje szőke lett, de ez is kifejezetten jól áll neki. Színes ruháit fekete alapdarabokra cserélte, s a tetkói száma is hatalmasat nőtt. Rengeteget változott, a külsejét illetően, de szinte biztos vagyok benne, hogy a lelke még mindig rohad, akárcsak anno. Látom, ahogy mozog a szája, bizonyára Trishának válaszol, azonban az agyamig nem jut el az amit mond. Megrázom a fejem, reménykedek benne, hogy eltűnik a köd, mely gátolja, hogy bármi is eljusson az agyamig. Mintha kívűl álló ként egy filmet néznék, továbbra is csak annyit látok, ahogy Trisha és Zayn társalog, amit beszélnek nem jut el az agyamig.
- Nem jössz? - mosolyog rám Zayn, miközben meglegyezi előttem a kezét. Fejem újra megrázom kissé, hisz a gondolataim még mindig nem tiszták, majd követem követem Zaynt. Egy részem minél hamarabb letudná a Zaynnel való perceket, a másik részem viszont igenis élvezni a félisten társaságát, még úgy is hogy szinte semmit nem beszéltünk eddig. - Egyébként... Hogy - hogy ide költöztél? Ne értsd félre, nem zavarsz, csak... - mondja zavartan, és kínosan vakargatja a tarkóját. Magamba felkuncogok, de továbbra is rezzenéstelen, flegma arccal nézem Zaynt. Nem muszáj tudnia arról, hogy kezdek megenyhülni felé.
- Zayn Malik zavarna jött miattam? Hűha, fel kell jegyeznem valahova. - forgatom meg a szemeim, mire ő egy " ha te így, én is " nézést vet felém. - Egyébként, kérdezd anyukád, hátha ő tud mondani valami jó hazugságot. 
- Nehéz lenne kibökni az igazságot? Vagy valami nagy titokról van szó? - gúnyolódik, miközben belöki a szembe jövő szoba ajtaját, aminek fiús megjelenéséből arra következtetek, hogy az övé.
- Persze, titokban én vagyok Selena Gomez, és azért költöztem hozzátok, hogy ne támadjanak le folyton a rajongók, nem? - válaszolom szarkazmussal teli hangon, mire ő felém fordulva csak gúnyosan néz, mintha tekintetével azt üzenné; " ez azért elég gyenge volt." Nem válaszolok, csak szemet forgatva belépek a szobába, és alaposan körbe nézek. A sötét kék, már - már fekete falak hatalmas összhangba vannak a fehér bútorokkal, a szoba közepén, az ágy előtt pedig egy - két bőrönd van szétdobálva, melyekből még a ruhák sincsenek kipakolva. Ezek szerint, ő is csak nem rég érkezhetett haza. Az íróasztalon több millió papír, melyeken messziről is látszik, hogy vagy rajz, vagy dalszöveg van. Az író asztal mögött egy hatalmas graffiti van, mely azt a falat végig beteríti. Leginkább a fekete, a fehér, és a piros színek uralkodnak benne, és habár én pontosan nem tudnám megmondani mi is az, bevallom, rettentő jól néz ki. Egy - két felirat van a a rajzok közt, legtöbbjüket értem, tekintve, hogy angolok, azonban van egy pár arab idézet is.
- Ha kielemezted a szobám minden négyzet méterét, mehetnénk? - kérdezi, azonban meg sem várva a válaszom, kivonul a szobából. Idegesen kifújom a levegőm, ahogy rájövök; hosszú délutánunk lesz, ha mindketten így fogunk viselkedni.

Miután Zayn végig mutatja a házat, a szobámba maradok kipakolni. Legalábbis, Trishának ezt mondtam, amikor vacsorázni hívott, hisz nem akartam, hogy arról kérdezgessen, miért nem eszek. A pakolást azonban másnapra halasztottam, és ehelyett inkább kiültem a teraszra cigizni abban reménykedve, hogy legalább itt nem futok össze Zaynnel. Úgy nézem Bradford poros utcáit, mintha valami csoda lenne, pedig a 10 percenként elsétáló részeg társaságokat nem nagyon nevezném annak. Mégis, mintha ott se lennének, észre se veszem őket. Lekötnek az emlékeim, abból a korból, mikor anyu még élt, az apám pedig nem volt egy alkoholista. Amikor még boldog voltam, nem voltak sebhelyek a testemen, és nem kellett félnem attól, hogy a múltam utol ér. Tisztában vagyok azzal, hogy amit apám észre veszi, hogy elszöktem, megkeres, és agyonver. Fogalmam sincs mikor lesz, lehet, hogy holnap, vagy hetek, hónapok, esetleg évek múlva, de egy biztos; megtalál. Akkor pedig nem lesz ki megvédjen a haláltól, sőt szerintem Zayn popcornnal a kezébe fogja végig röhögni az egészet. Addig is viszont próbálom kiélvezni az élet örömeit. Már, ha van olyan ebbe a világba. A terasz ajtó megnyikordul, s valahol mélyen reménykedek abba, hogy Zayn az. Mégis, mikor meglátom a félig szőke haját, olyan undor kap el, mint még soha. Legalábbis, az arcom ezt tükrözi. Egy fintort villantok felé, majd újra Bradford tájának szentelem a figyelmem. Pedig biztos vagyok benne, hogy Zayn bámulása is lekötne, viszont neki erről sem szükséges tudnia.
- Madaleine Jenkin csak nem cigizik? Mennyit romlottál gimi után, enyje. - rázza meg a fejét, miközben levetődik a mellettem lévő székre. 
- Gondolom, a te lelked még mindig úgy rohad mint akkor. - villantok rá egy erőltetett mosolyt, miközben meggyújtom az újabb cigim. Az apámon kívül Zayn az egyetlen, aki percek alatt képes felidegesíteni, és elvenni az életkedvem, ami egyébként sincs sok. Az egyetlen különbség köztük, hogy míg Zayn tud normálisan viselkedni ha akar, addig az apámnak ez hatalmas megerőltetéssel se menne.
- Gondolom, téged meg még mindig nem szeret senki. - vág vissza ugyanolyan hangsúlyba, mint én. Amint eljut az agyáig, hogy mit mondott, a szája elé kapja a kezét, és bűnbánó tekintettel néz rám, de nem hat meg. Könnyek lefolynak az arcomra, de magamra erőltetek egy halvány mosolyt, ahogy eldobom a cigim, s letörlöm a könnyeim. 
- A legrosszabb, hogy igazad van. - suttogom a fülébe, amint elhaladok mellette, majd édesanyám naplójával és egy pengével bezárkózok a szobámba.